Az online pszichológiai tanácsadás már több éve létező alternatíva a személyes konzultáció mellett, de népszerűsége tovább növekedett a covid és a karantén idején. Nem véletlenül: ebben az időszakban is sokak szerették volna igénybe venni a pszichológusok szolgáltatásait, azonban személyes találkozásra világszerte nem volt lehetőség a korlátozások miatt. A videóhívások viszont lehetővé tették, hogy megváltozott körülmények között, online térben is hatékonyan működhessen együtt kliens és pszichológus, segítve ezzel a mentális egészség és a lelki egyensúly megőrzését.
Elérhető szakemberek
Míg korábban tartotta magát az a hiedelem, hogy pszichológushoz járni kiváltság, ma már egyre többen gondolják úgy, hogy mindenki számára elérhetővé kell tenni a pszichológiai szolgáltatásokat. A videopszichológusok legnagyobb előnye a diszkréció mellett a rugalmasság és a kényelem: azok számára is hozzáférhető a szolgáltatás otthonukból, akik nehezebben vagy egyáltalán nem tudnának személyesen felkeresni egy szakembert. Így kisebb településeken élők, mozgásukban korlátozottak, otthon ápolt személyek, idősek, kisgyerekes- vagy gyereküket egyedül nevelő szülők kaphatnak személyre szabott tanácsadást. Aki pedig külföldön él és szeretné a konzultációt az anyanyelvén folytatni, gyakran csak az online tanácsadási forma nyújt erre megoldást. A legtöbb szakembernél könnyen találhatunk a napirendünkbe illeszkedő időpontot és még az utazásra sem kell időt fordítanunk, mivel sok online pszichológus este vagy hétvégén is fogad klienseket.
A segítség csak egy gombnyomásnyira van
A tanácsadó pszichológusok között találhatunk kiemelten a minket érintő területekkel foglalkozó szakembereket is (pályaválasztási, nevelési vagy párkapcsolati tanácsadás stb), de a tanácsadók általánosan segítségünkre lehetnek, ha például a gyászfeldolgozásban, önismeret elmélyítésében, életvezetési nehézségek vagy párkapcsolati problémák, szorongás, alvászavar kezelésében szeretnénk előrelépni. Szintén bátran választhatjuk a konzultációt, ha nem tudjuk még pontosan megfogalmazni, mi a probléma, de szeretnénk változtatni. Egy pszichológussal közösen könnyebb megtalálni a célt vagy a probléma fókuszát, és az enyhébb vagy súlyosabb lelki terhek is feloldhatók, kibogozhatók. Reméljük, tetszett a cikkünk és hasznodra volt! Ha tovább olvasnál, böngéssz blogbejegyzéseink vagy Instagram-posztjaink között! Úgy érzed, segítségre van szükséged? Keresd bátran pszichológusainkat! Ha pedig érdekel, hogy hogy zajlik a tanácsadás folyamata, mire készülhetsz az első találkozásnál, olvasd el kapcsolódó cikkünket!
Ha úgy érzed, a jelenlegi helyzetben egy szakember támogatására lenne szükséged, keress minket bátran és jelentkezz egy online pszichológiai konzultációra, ahol egy felkészült szakemberrel beszélhetitek meg és tárhatjátok fel a problémád természetét és az ideális lelki segítség formáját.
#pszichológus #életvezetés #online pszichológus #online pszichológiai tanácsadás #mentális egészség #online önismeret #online pszichologus #skpye pszichologus #magánpszichológus
Commentaires